No most pedig minden valószínűség szerint marad a 2-0
könnyű ilyenkor is fanyalogni, de ha át akarjuk számolni “kapitalizmusra” ami történt, azaz szeretnénk pénzügyileg/munkaértékileg (sic) belőni a mostani sikert, akkor könnyen lehet érvelni amellett, hogy egy jóval gazdagabb együttest vert meg egy főleg magyarokból álló (a francia csatárt meg a belga másodosztályból vevő…) csapat.
ez pedig igenis a szisztematikus munka eredménye (is, meg volt benne szerencse is - aminek szintén lehet örülni). és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy milyenek voltak a gólok! ;)
amúgy a focicsapatok eleve nem ott jók kelet-európában, ahol “nagyon megy a kapitalizmusnak”, hanem ahol nagy a maffia, lásd pl. Ukrajnát, vagy az állami akarat, lásd mostanság Oroszországot. Közép-Európa (pl. csehek, osztrákok) ezzel sem tud versenyezni, nem csak Nyugat-Európa szupercsapataival…
2 years agofakk, most várom a reakciós stadionbrigádot telepakolt hűtővel, de addig is: tallián úr ezúttal olyan, mint jehova tanúja vagy egy hardcore jobbikos, mindenről AZ jut az eszébe. lazíts és örülj a sikernek, és ha kapitalizmusra akarod ezt is átszámolni, gondolj arra, hogy a most elnyert pénzösszeg ügyes beosztásával repülőrajtot vehet a loki, hogy ne maradjon a legjobb 32 csapat 32-dike.
Persze, hogy kapitalizmusra akarom átszámolni, mi másra akarnám?
És minek örüljek? Mondom, fél százalék alatti költségvetési hiánynak örülnék, a sportsikerekből nem tudunk államadósságot törleszteni.
A most elnyert pénzösszeg egyébként akkor sem old meg semmit, ha nem lopják el, a “futballnemzetté” váláshoz ugyanis az kell, hogy legyen szisztematikus munka minden szinten, a bölcsitől a stadionépítésig. Amelyik sportágakban ez megvan, ott vannak is szisztematikusan jó eredményeink. A fociban erre szándék sincs, csak nagyszabású állami programok.